Skip to content

A II. Világháború hősei

A mai cikkben két különböző, de mégis hasonló könyvről fogok írni. Az egyik, Edith Eva Eger: A Döntés című műve, a másik pedig Markus Zusak: A könyvtolvaj. Mindkét könyv egy-egy túlélőről szól, akik gyerekként élték át a II. Világháború tragédiáját.

Hasonlóak, mert mindkét főszereplő gyermekkorában élte át mindazt, amit mi ma csak a történelem részeként ismerünk. A Döntésben az írónő a főszereplő, ugyanis a saját történetét fogalmazza meg. A Könyvtolvaj központi hőse Liesel, aki nevelőszülőkhöz kerül, egy német városba. Hasonlóak még abban, hogy mindkét főszereplőnek köze van a zsidósághoz, ám itt mutatkozik meg az eltérés is, hiszen Edith Eva Eger zsidó volt és Liesel a nevelő családjával egy zsidót bujtatnak a házukban. További hasonlóságként a két központi szereplő a háború után, a felnőtt életét nem az európai kontinensen folytatja.

Innentől a spoiler lehetséges!

A Döntésben megtanulhatjuk azt, hogy amikor még úgy tűnik nincs semmi reményünk és semmit sem tudunk irányítani, de egy dolgot mégis! Azt, hogy hogyan reagálunk a helyzetekre, az adott szituációra, szavakra és egyéb non-verbális jelekre, vagy akár a saját gondolatainkra, érzéseinkre. Ha itt elgondolkozzunk azon, hogy mennyi reakciót adunk naponta, mennyi minden ér minket, egész sok mindent tudunk irányítani.

A Könyvtolvajban Liesel-től megtanultam, hogy bár sokszor nagyon kegyetlen tud lenni az élet, de soha nem szabad feladni. Liesel az öccsével érkezett volna a nevelőszülőköz, akik a gyerek után plusz anyagi juttatásokat kapnak. Azonban a vonatút közben a testvére meghalt. Az anyukáról sokat nem tudni. Ő csak a könyv elején vesz részt a történésekben.

A Könyvtolvaj véleményem szerint nagyon különleges, mert illusztrálva ráadásul a Halál a narrátor benne, aki az olvasóhoz is kiszól. Nem emlékszem pontosan és sajnos visszakeresni sem tudom, de az egyik ilyen kiszólásnak a lényege a következő volt:
“Milyen érdekes kijelentés az, hogy előttünk az egész élet, ami egy véges dolog. De azt senki nem mondja, mert már nem tudja, hogy előttem az egész halál.”
Ez azért gondolkodtatott el, mert rájöttem az élet egy véges dolog és most kell “kiélvezni”, amíg lehet, mert utána már nem lesz rá lehetőségünk. Azonban a könyv maga, a teljes összessége egy igen elgondolkodtató és szomorú ifjúsági regény.

A háború előre haladtával egyre több zsidó ellenes dolog történik. A zsidó tulajdonban lévő boltok bezárása, zsidó által írt könyvek égetése és egyre gyakoribb házkutatások az esetleges zsidó vagy más bűnös ember bujtatásának kiküszöbölése miatt. Egyik ilyen könyv égetés alkalmával Liesel egy félreesett könyvet ellop és ezt esténként a pót “papájával” olvassa.

Liesel a nevelőanyjával ( azaz a mama ) nem igazán jó viszonyt tart fenn. Ez érezhet is abból, hogy “Mocsadék”-nak hívja. A nevelőapával ( aki a papa ) épp ellenkezőleg, hiszen egész jó a kapcsolata vele. Ő tanítja esténként olvasni a kislányt, bár neki se megy könnyen. A papának volt egy régi zsidó barátja még az I.Világháború idejéről, aki sajnos meghalt, de a harmonikáját a “papára” hagyta, aki megígérte neki, hogy a családja bármikor számíthat a segítségre. Ennek okán a papa sosem lépett be a náci pártba, hiszen zsidókon úgy nem segíthetne. Azonban a papa nem tud az egész családon segíteni,csak a fiún, akivel Liesel rendkívüli barátságba kerül. A fiú semmit nem abból, ami kint történik, hiszen a pincében bujtatják. Ennek okán a kislány történeteket formájában meséli milyen is az aktuális nap.

Sajnos a háború előre haladtával a bombázások egyre gyakoribbak. A sziréna megszólalásakor mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi pincébe menekül. Ide “természetesen” a zsidó fiú nem mehetett. Azonban az egyik ilyen bombázáskor a család nem tud elmenekülni. Egyedül Liesel éli túl, mert ő a pincében aludt el. A tragédia után Liesel-t a polgármester felesége neveli fel, majd felnőtt korában Ausztráliába költözik.

A család igen szegény körülmények között él. A mama mos és vasal a kisváros néhány gazdagabb lakójára. A papa pedig festő. A lakók sorban mondják vissza eme szolgáltatásokat, mert nincs rá pénzük. Liesel is segít a munkában: ő megy el a piszkos ruhákért és ő is viszi vissza.

Na de miért is könyvtolvaj a cím? Liesel többször is lop könyvet legelőször, amikor a testvérét temetik. A könyv nem meglepő módon a temetésről és ennek a szabályáról szól. Ebből tanítja a papa olvasni, amikor a kislány rémálmából felriadva nem tud visszaaludni.

Edith Eva Eger rendkívüli módon mutatja azt be, amikor minden reménytelennek tűnik akkor sem szabad fel adni, hiszen ” annyira elveszett a sötétben, hogy majdnem  maga is sötétséggé lett” .  Bizonyítékot ad arra, hogy mindig dönthetünk, hogy mindig tudunk ( ha csak egy minimálisat is ) valamit irányítani az életünkben.

” Most először látom, hogy van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan.” Sokszor kerül az ember olyan helyzetben, hogy a saját véleménye szerint mindent elveszített. Azonban a helyzetet megvizsgálva ez mégsem így, hiszen ha kutakodva is, de lehet valamit, amit soha nem fog senki elveszíteni, az pedig nem más, mint a DÖNTÉS, a FIGYELEM, minden ami belülről fakadt. Hiszen akkor is megvannak ez, ha mások nem látják, miként egy titkos kincset.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük