#olvasónők – Anne L. Green: A katedrális

Sziasztok! November 7.-étől új minisorozattal jelentkezünk, amelyben ismert személyeket kértünk fel, hogy meséljenek nekünk kedvenc könyvéről. Két hetente, kedd reggel 8 órakor jelentkező szériánk a #olvasónők nevet viseli, melynek célja a fiatal korosztály, főképp a középiskolások és fiatal fősulisok megszeressék, érdeklődjenek a könyvek és az irodalom iránt. Ebben olyan nőket hívunk meg, akiknek a pozitív példát mutatnak munkásságukkal, életükkel. Ezen a héten Annie L. Green ajánlj egy igen érdekes könyvet a figyelmedbe.

Ken Follett – A katedrális

Fülszöveg:

A világszerte népszerű Ken Follett legsikeresebb regénye. A cselekmény a középkorban, a XII. századi Angliában játszódik. A könyv oldalain középkori világ kel életre, mely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a hideg kőpadlókon zajló forró ölelkezéseket, kínzást, gyilkosságot és a szerzetesi élet keserveit. A cselekmény egy katedrális építése körül bonyolódik, melyért Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén; körülöttük vér, ármány és szerelem.

Értékelés:

Életem egyik legfontosabb mérföldköve ez az ezeroldalas könyv. A katedrális, ami mindig a könyvespolcom dísze lesz. Sok érzelem fűződik hozzá. Nagyon fiatalon olvastam a történetet, de azóta is ugyanolyan kedves a lelkemnek.

Kíváncsiságból nyúltam a regényhez, hiszen rengetegen magasztalták az egekig. Nem gondoltam, hogy gyakorlatilag egy hét alatt befalom, rendkívüli módon olvastatta magát. Ennek a könyvnek hála ébredtem rá: igenis szeretem a történelmi regényeket. (Jelenleg is olvasok egyet: R. Kelényi Angelika: Az Ártatlan)

Ken Follett kegyetlen és őszinte világa egy pillanat alatt beszippantott (azóta is nagy tisztelője vagyok a munkásságának). Zseniális! Nem véletlenül vált ikonikus történelmi regénnyé ez a könyv. Fordulatos, izgalmas, helyenként naturális, brutális.

Miután letettem, sokáig merengtem rajta, mi váltotta ki belőlem ezt az egészen ritka a elmélyülést könyvben. Talán a hiteles korrajz? A korabeli egyházi szervezet és jogrendszer útvesztője? A szokásjog átfogó bemutatása, vagy a több évtizeden keresztül ívelő cselekmény? Az aljas taktikák? A sötét, nyers brutalitás állatias tettekkel? A szövetségek frappáns bemutatása? Nem tudnám megmondani, de egy biztos: Fordulatos, izgalmas és lebilincselő.

Az olvasása során az az érzésem támadt, mintha egy tanulmányi kiránduláson vettem volna részt. Abszolút tökéletesen ábrázolta, milyen lehetett a XII. században élni. A belső viszályokat, hatalomért folyó harcokat és az egyház uralmának hatalmát. A leírások és a világábrázolás nagyon tetszett, (mivel nem vagyok történész, nem is vagyok hivatott kritizálni. Tájékozottam Ken Follett munkásságáról, ezért tudom: egy pillanatra sem tud leállni, folyton kutat, információkat gyűjt, hogy beleássa magát régmúlt eseményekbe. Magamról tudom, milyen kimerítő, és precizitást igénylő feladat egy-egy esemény hű kidolgozása.)

A könyv központi témája a Kingsbridge katedrális újjáépítése, valamint az építőmester, Tamás családjának élettörténete.

„Mindennek, amit a szerzetesek csinálnak, legyen az disznóól vagy katedrális, tartós minőségben kell készülnie.”

Tagadhatatlanul erős kezdést kaptunk Follett-től. Tamás feleségének halálával belecsöppentünk a sűrűjébe.

„Amikor a felesége élt, sohasem gondolt arra, hogy különösebben szerencsés, amiért ő az asszonya, hálát sem érzett iránta, de most, hogy meghalt, hiányzott neki, és szégyellte magát, amiért természetesnek vette a jelenlétét.”

A könyv tempója a későbbiekben olyanra váltott, mint egy lassan hömpölygő folyó, de a mélyben sok érdekes dolgot rejtett magában. Tudtam izgulni Jancsiért és Alienáért, csalódott voltam Alfréd miatt, megkönnyeztem Tamást, és Fülöp perjellel aggódtam a kolostorért, a városért (az ő történetének szála különösen magára vonta a figyelmem),

„Fülöp nekiindult. Csodálatosan érezte magát. Remigius visszatérése kárpótolta a kőfejtőért, sőt. Veszítettem a bíróságon, gondolta, de ott csak kövekről volt szó. Amit megnyertem, az végtelenül értékesebb. Ma megnyertem egy ember lelkét.”

…nem utolsó sorban rettenetesen utáltam Williamet.

Azonosultam Tamás végtelen becsületességével,

„Ahogy teltek az évek, Fülöp egyre jobban becsülte Tamást. Nem sok ember akad, aki kimondja azt, amit gondol, és azt teszi, amit mond.”

Jancsi határtalan jóságával, és együtt tudtam kínlódni, kiutat keresni Alienával. Az elején nem hittem, hogy Ilonát szeretni fogom, de megtörtént. Az egyik legérdekesebb karaktere a könyvnek. A könyv szereplőinek hatalmas volt a túlélési ösztöne a nehéz körülmények miatt és ennek arányában hiányzott némelyekből az erkölcsösség.

Follett végigvezeti az olvasóját a katedrális megépítéséért, a kolostorban élő szerzetesek békéjéért, és a kingsbridge-i lakosok nyugalmáért folytatott küzdelmen, amely olykor szélmalomharcnak tűnik, ám a könyvlapjain a remény sose hal meg.

„Idővel Jancsi érezte, hogy megfájdult a hasa. Eltűnődött, mi lehet az oka. A várban nem bántották, és már két napja Alfred sem vágta gyomron. Aztán rájött mi a baj. Megint éhes volt.”

A könyv végéhez vezető út során számtalan esetben ragadtam le egy-egy döntéshelyzetnél, amit az író gördített a szereplő – avagy olvasója – elé, az érme mindkét oldalának bemutatásával. A könyvben gyakran felszínre kerülő erőszakot és szexualitást egyáltalán nem tartom öncélúnak és hatásvadásznak, szerintem a kor hiteles ábrázolásához hozzátartozik, hogyan viszonyult ezekhez a jelenségekhez az akkori társadalom. Sokan bírálták a könyv kapcsán Follett-et, hogy túl nyíltan ír a szexualitásról. Engem nem zavart, hiszen a szex életünk része, és ez a könyv remek érzékeltetéssel számol be a XII. századi viszonyokról.

„Kínozni valakit anélkül, hogy megölné, körülbelül olyan érzés, mintha meztelenre vetkőztetne egy leányt anélkül, hogy megerőszakolná.”

A könyvben Jancsi karakterét imádtam a legjobban, de ezen nincs semmi meglepő, vörös hajú, romantikus, önfejű zseni. Philip volt a másik kedvencem, néha kihozott a sodromból, de azért szerettem. Minden tiszteletem az övé, hogy a sok csapás ellenére is igaz ember tudott maradni mindvégig. Alienáért a szívem szakadt meg, Williamet és Afredet pedig szívből gyűlöltem.

Azt hiszem, A katedrálist leginkább a karakterek mély kidolgozottsága viszi el, mintsem a történet. Az, hogy egész életutakat, szenvedéseket, örömöket, születést, halált, megannyi bajt és csodát átélhetünk a szereplőkkel, nagyon közel hozza őket az olvasóhoz. (miközben végig az orromban éreztem a friss habarcs illatát). Follett pontos képet mutatott az akkori építészetről, annak buktatóiról.

A túlzott büszkeség nagyon elterjedt bűn, de egy ember túlzott alázatossággal is meggátolhatja Isten akaratának megvalósulását.

Ken Follett klasszikusa, és a rengeteg fondorlat, ármány és csel, amit az író felvonultatott engem lenyűgözött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük