#olvasónők – Ludányi Bettina

Ludányi Bettina: Mennem kell

Van különbség bűn és bűn között?

Isabella da Silva szerint nincs. Egész eddigi életét ebben a hitben élte le, ám bizonyos események hatására kénytelen megváltoztatnia álláspontját. Pedig ő aztán mindennél jobban ismeri a bűn különböző megnyilvánulásait, hiszen bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban.

Ám egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása. Nem tudja tovább folytatni eddigi életét, mert túl sok minden történt. Túl sok szörnyűséget látott már a világban. Ezért fogja magát, repülőre ül, és Barcelonába költözik, hogy új fejezetet nyisson életében.

A sors úgy hozza, hogy már a második nap belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. Először úgy tűnik, hogy csupán a véletlennek köszönhetően találkoznak, de tényleg így van? Bízhat Bella abban a férfiban, aki véletlenül mindig ott jelenik meg, ahol ő van?

Azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti. Túlságosan mélyre süllyedt már ahhoz, hogy csak úgy otthagyja. Így, amikor a szeme előtt rabolnak el egy lányt, nem teketóriázik: visszatér korábbi feladatához. Hiszen az egész életét arra tette fel, hogy megmutassa, milyen mocskos világban is élünk. Hogy felnyissa az emberek szemét: a felszín csupán csak látszat, a mocsok alatta húzódik.

Szóval adott egy nő, aki túl szenvedélyes és makacs, hogy bárkire is hallgasson. Egy férfi, aki csupán a családját akarja megvédeni. És egy bűnszervezet, aki nem tűri, hogy bárki is belekontárkodjon a munkájukba.

Mit tesz Bella, amikor kiderül, hogy a szeretett férfi hazudott neki? Mi készteti arra, hogy megváltoztassa eddig álláspontját a bűnről? Vajon elég erős lesz ahhoz, hogy újra szembenézzen a gonosszal?

A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a világ mocskos oldalával.

Talán megleli magában az erőt.

Talán nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük