#olvasónők – Monostori Zsanett (Jégvirág blog)

Szép jó reggelt, jó napot, jó éjszakát mindenkinek! Újabb könyvajánlóval folytatjuk a hamarosan végéhez érő #olvasónők sorozatunkat, amelyben ezúttal Monostori Zsanett, a Jégvirág blog bloggerinája, hozta el nekünk Pan-dji, észak-koreai szerző könyvét hozta el számunkra. Mint ahogy már bizonyára tudjátok a sorozatról, hogy olyan híresebb és elismertebb nőket kérek fel, hogy ajánljanak általuk kedves és érdekes könyvet számunkra! Hiszen olvasni igen is menő és szórakoztató tud lenni! 🙂

Pan-dji: Vádirat – Észak-Korea

Mindenki olvasott már az életét, gondolatait befolyásoló, meghatározó könyveket, cikkeket, írásokat. Az a nem mindennapi könyv, amelyet most olvasásra ajánlok, igazán mély hatást gyakorolt az elmúlt időszakban az életemre.

Aki rendszeresen követi a híreket, az rendszeresen találkozhat Észak-Koreáról szóló hírekkel. A rezsim mostanában nyitni kezdett a Nyugat felé, mérsékeltebb, emberbarátibb politikát igyekszik alkalmazni, vagy legalább harmadik országok felé igyekszik ezt kommunikálni. Bármily kismértékű is az ország gazdasági fejlődése, szép lassan kitermelődik egy középréteg, amelynek minden egyes tagja a Nagy Vezetőknek hálás, egyfajta istenként tisztelve őket. Mindent – akár egy nyugati orvos által elvégzett szemműtét során visszanyert látást is – elsőként a Nagy Vezetőknek köszönnek meg.

A Vádirat az első novellagyűjtemény, amelyet Észak-Koreából csempésztek ki, laponként. A könyv egy-egy család életét meghatározó, epizódszerű történetét tartalmazza. A novellák az előző diktátor uralma alatt születettek, így nem a mostani helyzetet mutatja be, amely még megrázóbb, belegondolva, hogy ezek az események közel húsz évvel ezelőtt történtek. Nem beszélve arról, hogy hány ember kockáztathatta a saját és a családja életét a kézirat lapjainak a határon való kicsempészésével.

Manapság, amikor egyre többet tudunk meg Észak-Korea zárt világából, továbbra is nagy szükség van arra, hogy a több mint 50 éve fennálló rezsim hétköznapi embereinek a valós érzéseit és a mindennapi életben maradásért való embertelen küzdelmeit megismerhessük. Számomra éppen ezért a nagymama története volt a legmegrázóbb, aki elmondhatta magáról, hogy a Nagy Vezér elvitte őt a saját autójával, propagandisztikus jelleggel, azt mutatva ezzel az ország lakosainak, hogy a Nagy Vezér ott segít a népén, ahol csak tud. Azonban a történet hátteréhez hozzátartozik, hogy éppen a Nagy Vezér országjárása miatt nem jártak a vonatok, ezért a nagymama férje és az unokája napokra egy túlzsúfolt állomáson rekedt, ahol súlyos sérüléseket szenvedtek. A nagymama, a Vezérrel való találkozás miatt a külvilág felé a tökéletesen megilletődött és meghatódott szerepet játszotta, ám a valóságban kizárólag bűntudatot érzett az unokája és a férje szenvedései miatt. A könyv címe éppen az ilyen emberi történetek miatt a Vádirat. Egy vádirat, amely egy elnyomó rezsim számon nem kért bűntetteit veti papírra és tárja a világ elé.

Amikor először kezembe vettem a könyvet, egy Orwelli 1984-es világra számítottam. „Kellemesen” csalódtam, már ha lehet ilyen szót használni egy ilyen horderejű könyvnél. Felmerült bennem ezek után a kérdés, hogy hogyan is érdemes elolvasni.

A könyv vékony, egy délután alatt a végére lehet érni, azonban ezt nem ajánlom. A módszerem az volt, hogy minden reggel munkába menet szigorúan egy darab novellát olvastam el. A rövid történetek tíz-tizenöt perc alatt el lehet olvasni, és utána egész nap veled maradnak. Ha figyelmes vagy, észreveheted, hogy a történetekből levont következtetések más megvilágításba helyezhetik a munkádat, vagy az embertársaiddal való kapcsolataidat is. Természetesen ez függ az adott napi történettől is, ám hozzá kell tenni, hogy korántsem az emberi brutálisról szólnak ezek az elbeszélések.  Így szép lassan elkezdhetsz azonosulni a könyv szereplőivel, végiggondolhatod a döntéseiket, és akár egyet értesz velük, akár nem, az életedet elkezdheted más szempontból látni.

A könyv éppen a fentiek miatt vált ennyire meghatározóvá számomra. Nem kell egyből elolvasni az egészet, vagy meghatározott időközönként újra és újra elővenni, elegendő, ha néhanapján leveszed a polcról, és esetleg egy hideg téli estén a meleg szobában ülve elolvasol egy történetet egy öreg fáról és két férfi igaz barátságáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük