Philippa Gregory – Az utolsó Tudor //könyvajánló

Havi témához kapcsolódva hoztam el Philippa Gregorytól Az utolsó Tudor című történelmi romantikus regény, melyben egy érdekes történet láthatunk lejátszódni a szemünk előtt.

Az első benyomásom a könyvről, hogy mint minden Libri Kiadó által megjelentetett mű, gyönyörű borítójú, nagyon igényes, de hát ezt a Libritől megszoktuk. Nagyon szép éjkék szín, arany szín Tudor-rózsákkal díszítve, amik mintha a könyv főszereplőit jelképeznék, hiszen mint minden Gregory könyv, a nők szemszögéből meséli el a Tudor-kor utolsó időszakát.

Nagyon jó a könyv tagoltsága, a párbeszédek és a monológok aránya, a helyszínek nevének feltüntetése, így nagyon jól olvasható és nyomon követhet a történet, amit külön segít a nagyon jó fordítás. Külön tetszett, hogy a műben 3 könyv van és nem 3 fejezet, mind a három könyv egy-egy Grey vér nevét viseli. Az írón ismét egy olyan történet mesél izgalmasan, olvasmányosan el nekünk, ami a magyar olvasók, de azt hiszem még az angol közönség előtt sem igazán ismert. Szinte mindenki hallott VIII. Henrikről, Erzsébet királynéról, de nagyon kevesen ismerik kik is voltak a Grey testvérek, pedig egyikük Jane Grey, Anglia királynője is volt, igaz csak pár napig, VI.Edward király halála után.

Mint írtam az olvasmány 3 könyvre tagolódik, amik egymáshoz szorosan kapcsolódnak és mindegyik, ami külön érdeme a könyvnek, E/1 személyben, jelen időben játszódik, így szinte együtt éljük át a történéseket a szereplőkkel, együtt szenvedünk és örülünk (sajnos ezt nagyon keveset) velünk. Az első könyv a legidősebb nővér, Jane rövid története, akit a családja kényszerít a trón elfoglalására, de végül még az apja is elpártol mellőle, áldozatul dobva Mária királynőnek. Nekem mégse a története a legszomorúbb, hanem két húgáé, Katheriné és Maryé, akik a Tudor udvar cselszövéseinek és a királynő kegyetlenségének esnek áldozatul, börtönből-börtönbe járva, szerelmüktől, férjüktől elszakítva. A három nő tragédiája, hogy mindhárman Tudorok anyai ágon, a királynő unokatestvérei, így
potenciális trónörökösök, ebből a tényből fakad szomorú sorsuk, hányatott,szenvedéssel teli életük, amit Philippa Gregory nagyszerűen, izgalmasan mesél el a Grey nővérek hangján és nevében.

Szerintem ez a könyv is, mint az írón összes műve, egy nagyon érdekesen megírt, szerelmekkel, ármányokkal, udvari intrikákkal teli kötelez m a Tudor-kor iránt érdeklődőknek, de nemcsak nekik, hanem azoknak is, akik csak egy izgalmas romantikus történelmi regényt szeretnének olvasni. Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy az írón nem tervez több Tudor-korral foglalkozó regényt, de izgalommal várom, szerintem sokakkal együtt, vajon következő kötetében, melyik korszak melyik alakjának történetét meséli el ismét lebilincselően.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.